A tűz Avatarja

Víz, föld, tűz, levegő.
A négy elem népei békében éltek egymással, míg a tűz népe háborút nem indított a másik három ellen. Az elnyomottak csak az avatarra számíthattak. Ő az a személy, aki mind a négy elemet képes irányítani.
A háborúnak azonban vége. Az avatar halott. A régi barátságok felbomlottak. Nem maradt más, csak a tűz és a pusztítás.
De az örök körforgás nem szakadhat meg. Az avatarnak léteznie kell, az egyensúly érdekében. Ő Aisha, a tűz népének hercegnője.



1; Halál a jégmezőn

A világnak vége. A hold vörös fénnyel vonta be az eget. Ez is csak egy apró jel volt. Mind tudtuk, hogy eljön ez a nap..

De nem szabadott volna így történnie. Az árulás mindenhol borzalmas, de barátok között még sokkal rosszabb.


Zuko herceg önelégült mosollyal az arcán, nézte barátai döbbent, vádló tekintetét. Élvezte, ha a figyelem középpontjában lehet. Most már senki se állhat az útjába.
Az apja halott, a húga halott. És ő a trón örököse. Már csak a megfelelő királynőről kellett gondoskodnia. Vagy talán mégsem.. ádáz arckifejezéssel nézte a felé rohanó lányt.


- Hogy tehetted ezt Zuko? Aang a barátod volt, megmentette az életedet és te elvetted az övét?! – sírta el magát.
- Felesleges siránkoznod kedvesem, ami történt megtörtént. Jobb lesz, ha elfelejted a múltat, és a jövőre koncentrálsz.. a mi közös jövőnkre – Katara még sírni is elfelejtett döbbenetében. Miközben a harag egyre inkább elhatalmasodott benne, képtelen volt uralkodni magán. Ölni akart. El akarta pusztítani Zukot. De a vízidomítás még mindig nem ment neki tökéletesen. Az meg főleg nem segített a helyzeten hogy már a saját lábán is csak nehézkesen állt meg.


Csak épp hogy meglegyintette a kezét, az máris Zukoéban landolt. Ő nevetve húzta magához a tiltakozó lányt.
- Az enyém vagy Katara, hiába tiltakozol – szorosan tartotta, miközben végigcsókolta nyakát. Ez volt az a pont, amit már Sokka sem bírt elviselni. Kitört az őrök közül, és rárontott Zukora.


A meglepett herceg egy pillanat alatt a földön találta magát. Sokka ütötte ahol csak érte. Nem volt semmije, csak az elkeseredése. Ő ígéretet tett. Nem szegheti meg.
Zuko felrepedt szájából ömlött a vér, az agyát pedig elöntötte a vörös köd.. vele senki sem szórakozhat. Úgy taszította arrébb Sokkát, mintha csak egy tollpihe lenne. Mindent elborítottak a lángok. Sokka a tűz fogja lett. Az egyetlen elem ami sosem volt a szíve csücske. Nem tudta irányítani az elemeket, de jó harcos volt. Most mégis vesztésre állt. Katara szemébe nézett, tudta hogy mindennek vége.


Sosem volt képes elviselni, ha a húga sírt. Bármit megtett volna, csak hogy boldogabbnak lássa. És most magára hagyja. Nem a közelgő haláltól félt. Csak csalódott volt. Önmagában csalódott.
A tűz végigterjedt a testén, a fájdalom elviselhetetlen volt. Már csak halványan derengett neki, hogy nincs egyedül. Katara lekuporodott mellé, és próbálta menteni a menthetőt. A tűzet ugyan eloltotta, de a súlyos égési sebekkel nem tudott mit kezdeni. Megfogta bátyja kezét, a fejét a mellkasára hajtotta és utat engedett a könnyeinek.


- Ne sírj Katara. Nem lesz semmi gond – hangja olyan gyenge volt, mint az első tavaszi napsütés – Miért tetted ezt? – Katara hangja elcsuklott a sírástól.
- Mert rajtad kívül már senkim sincs. És ígéretet tettem apánknak, hogy bármi áron megvédelek – miközben beszélt, egyre erősebben fuldoklott. – Kérlek, ne hagyj itt.. – könyörgött Katara. Sokka halványan elmosolyodott. – Neked nincs mitől tartanod húgom. Csak sose felejtsd el, hogy hová tartozol igazán.. A vízidomítás adományát még ez a féreg sem veheti el tőled.. – vér folyt ki a száján, köhögött. A tekintete a lány arcát kereste, de már nem láthatta többé.


Halott volt.


Katara képtelen volt elmozdulni mellőle. De amikor Zuko felhúzta a földről, nem ellenkezett. Már nem akart harcolni. Egyedül maradt. Majd elindult Zuko után.
Csendben figyelte az óceánt. A végtelen víztükör mindig is vonzotta, de soha nem akart olyan messzire keveredni, hogy ne találjon haza.. Visszatérhet még valaha? Lesz még hová visszatérnie?..
Gondolatait egy kellemetlen hang zavarta meg.


- Jobb lenne ha bejönnél a kabinomba, itt csak megfázol – Katara nem válaszolt, még csak rá sem nézett Zukora. Összerezzent amikor megérezte a dereka köré kulcsolódó karokat. – Ne félj, hamarosan magunk mögött hagyjuk ezt a rémes vidéket. Végre elfoglalom az engem megillető helyet, te pedig a királynőm leszel – maga felé fordította Katarát és megcsókolta. Ajkai mohón falták a másikét. Most is követelődző volt, mint mindig. Bármi áron is, de elérte célját.


Katara tehetetlenül tűrte. Egyre csak Sokka szavai jártak a fejében. De máris úgy érezte, hogy elveszett. Fogoly lett. És még akkor sem szabadulhatott volna, ha Zuko önként elengedi. A szíve jéggé fagyott a bánattól. A családja és a barátai meghaltak. A magány fekete gödrében ragadt, és a kiutat csak a mellette álló férfitól remélhette. Akit gyűlölt..


Ez lesz az első ilyen törim. Kicsit izgulok :) De remélem hogy tetszeni fog nektek. Írjatok kritikát, én pedig megpróbálok gyakran frissíteni :)