Aisha The Last Avatar

2011-05-21T03:51:00.000-07:00

Köszönöm a szép képet Klaudiának!!!! :)

2011-05-18T23:58:00.000-07:00

Közkívánatra, felrakom a másik nagyon szimpatikus cosplay képet is :)

Babydoll

2011-05-15T07:45:00.000-07:00

Sziasztok

A tegnapi bejegyzés után, itt egy másik örömhír :D

Elértük a 2000 látogatót! Köszönöm mindenkinek!!!

con

2011-05-14T11:42:00.000-07:00

Sziasztok!

Nagyon klassz dolognak voltam ma tanúja.
Kilátogattam a Mondonconra és a sok cosplayes között, találkoztam egy Avis párossal :D
Nagyon örültem nekik.

Fel is rakom ide a képet, remélem nem haragszanak meg érte :)

Verseny

2011-02-24T09:01:00.000-08:00

Sziasztok!

Egy versenyre szeretném felhívni a figyelmeteket :)

Jelizzetek minél többen! :)

2011-02-12T04:14:00.000-08:00

Sziasztok!

Nem túl vidám bejegyzés ez, de mindenképpen ki akartam írni.
Habár nem túl gyakran frissítek, de az oldal továbbra is él. A cseréket rendszeresen látogatom. Felháborít, ha azt látom hogy valaki hónapokig átalakítást végez, vagy csak bezár és még arra sem veszi a fáradtságot hogy szóljon.
Most kapásból két embert levettem. Ha továbbra is akarnak cserét, majd szólnak, mert én nem fogok nyomozgatni senki után.
Kicsit meguntam a várakozást, és a könyörgést.
Az is roppant mókás, ha valaki cserét kér, és aztán meghívóssá teszi a blogját. Csak épp nem küld meghívót. Így aztán lehet olvasni.

na ennyit akartam.

Kérdőív

2011-01-29T04:57:00.000-08:00

Sziasztok! Hoztam egy kérdőívet, és arra szeretnélek megkérni titeket, hogy töltsétek ki. Csak pár perc az egész.
A szakdogámhoz lesz, és elég fontos lenne. Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)
Előre is köszönöm mindenkinek!!!és itt a link:

És újra itt vagyok :D

2011-01-15T15:50:00.000-08:00

Sziasztok!

Elég régen jelentkeztem már, de még élek :)
A töri folytatása nem tudom mikor valósul meg, de nem lett elfelejtve. Az oldal él és működik és rendszeresen feljárok.

Gondoltam felrakok egy zenét. Nekem az egyik kedvencem, és kb vért izzadtam míg sikerült megszereznem :D

Az Avatar rajongóknak egyből fel fog tűnni, hogy már valahol hallották ezt a zenét XD

Remélem mindenkinek tetszik, és asszem később megpróbálom bővíteni. És amint sikerül megoldanom, felrakom a filmet is :) De akinek módja van rá, vegye meg a DVDt!!! :)

Avatar DVD

2010-12-01T11:12:00.000-08:00

Végre magaménak mondhatom az Avatar dvd kiadását :)

Mondanék is pár szót róla.
A filmet ugyebár nem kell ismertetnem :D dvdn is nagy élmény volt (azóta a második évadot nézem XD ).
Extrák terén nem lettünk túlságosan elkényeztetve.
- Bekerült az Avatar eredete, ahol a mese két szerzője ismerteti a kezdet kezdetét. Plussz pontot érdemel, hogy magyar felirat is volt hozzá :) Érdemes volt megnézni, még ha kicsit rövid is volt :S
- A kimaradt jelenetekhez csak annyit, hogy némelyikért nem nagy kár, hogy kimaradt :D de az utolsót hiba! volt kivenni :( Nekem Ozai karaktere a filmben nem volt túl hiteles, eddig. A mesében abszolút agresszor volt, de a filmben nem tudtam félni tőle :D Viszont a kimaradt jelenetben mutatta meg, hogy ki is valójában... szal ezért kár volt :(
- És végül a bakiparádé, ami könnyed szórakozásként zárta a lemezt :)
Én nagyon sajnálom hogy nem került fel több extra :S mert ha avatárról van szó, nagyon telhetetlen tudok lenni :D

Fanoknak és nem fanoknak is csak ajánlani tudom :) Még az ára is korrekt volt, de már tervbe van véve, hogy felrakom ide is, de ahhoz nagyon jól kell viselkednetek :D

2010-11-24T11:04:00.001-08:00

2010-11-10T06:41:00.001-08:00

Átalakítás!

2010-09-23T11:41:00.000-07:00

Tudom, nem erre számítottatok :) De, szerintem így jobban néz ki a blog. Megpróbálok egy új fejlécet is összehozni,de azt nem ígérem biztosra :S.
Az új fejezet, reményeim szerint még a héten felkerül.

üdv mindenkinek! :)

Mesél a múlt - köztes fejezet

2010-09-18T11:55:00.000-07:00

Tudom, nagyon sokat kellett várnotok az új fejezetre :( Tényleg nincs semmi mentségem. Amikor van hozzá erőm, próbálom folytatni.Viszont kárpótlásul, sikerült összehoznom egy elég hosszú fejezetet.
Írjatok kritikát! :)

Ez a beszélgetés rendesen összezavart. Most már végképp nem tudom, mit gondoljak anyámék kapcsolatáról. Eddig nem gondolkoztam erről. De most…

Talán nem minden az, aminek látszik. Lehet nem ártana kedvesebbnek lennem apával, hátha lesz némi változás.

- Jó hogy végre előkerültél Aisha, beszédem van veled – az emlegetett szamár máris előkerült. Nem bírtam ki, irónia nélkül. Máris túlzottan hasonlítok rá, vontam le a keserű következtetést.

Ritkán mehetek be a tanács ülésére. Apa nem örül, ha minket kell kerülgetnie. Persze Noáhval elnézőbb, mint velem.
Ahogy körülnéztem, konstatáltam, hogy az összes nagyobb fejes jelen van, sőt anyám meg a bátyám is. Egy ismeretlen rossz érzés kezdett összeállni a fejemben. Valami nagyon rossz dolog volt készülőben.
Mielőtt odaértem volna apához, a tekintetem találkozott Noáhéval. Egyetlen szó dübörgött felém. „Menekülj!” De már késő volt.

- Miért hívattál apa? – kérdeztem gyanakodva. Szeme baljós villanása elnémított.
- Nem kívánom túl sokáig húzni ezt a beszélgetést, inkább rögtön a tárgyra térek – kezdett bele. – Az a helyzet, hogy a tanulmányaid nem haladnak úgy, ahogy kellene. De ezzel te is tisztában vagy – küldött felém egy lesajnáló pillantást. – Ezért úgy határoztunk anyáddal, hogy hamarosan férjhez fogsz menni - szavai olyan erőszakosan hatoltak a fülembe, hogy kivert a víz. Az idegesség végigkúszott a gerincemen. Csak másodpercek választottak el egy hatalmas perpatvartól.

- Remélem, hogy ezt nem gondoltátok komolyan – olyan dühös voltam, hogy a suttogásnál nem futotta többre.
- Ez eldöntött tény. Már meg is van a szerencsés, vagy éppen szerencsétlen – itt megeresztett egy alattomos vigyort – férjjelölt. Neked nincs beleszólásod. Örülj, hogy egyáltalán beavattunk és nem az esküvőd napján tudtad meg.
- Tényleg? Örülnöm kéne? – kérdeztem vissza, leplezetlen gúnnyal a hangomban. A feszültség nőttön nőtt a teremben. Már mindenki tudta, hogy itt ma nagy botrány lesz. – Egyenesen megtisztelve érzem magam, hogy a Tűz Ura személyes figyelmével ajándékoz meg – gúnyolódtam. Láttam rajta, hogy a türelme hamarosan szertefoszlik.

- Az esküvőd a jövő hónapban lesz, és erről nem nyitok vitát – fordult el tőlem.
- Akkor most én mondok valamit, apa – vetettem oda pökhendien. – Nem lesz esküvő, se holnap, se jövő hónapban, se soha – ez volt az a pillanat, amikor végképp elnémult mindenki. Várták, hogy mit reagál erre apám. Várták a büntetést. Ilyen fokú tiszteletlenséget, Agni Kai-al büntetnek az én népemnél. Természetesen ez nálam lehetetlen. Pedig szíves örömest kiálltam volna ellene.
- Most azonnal menj a szobádba. A palotát nem hagyhatod el. Állandó őrséget kapsz, akik megakadályoznak minden szökési kísérletet. Az esküvő pedig meg lesz tartva, egy hónap múlva – éreztem, hogy teljesen összeomlok. Eddig még tartottam magam, de a harag új dimenzióba röpített. Egy pillanatra visszanyertem a józanságomat, amikor megéreztem anyám gyengéd karját a vállamon. Dühödten ráztam le.

- Ne próbálj most kedveskedni, anya – figyelmeztettem.
- Kérlek, kislányom – kezdett volna bele a tanmesébe, nekem viszont ehhez most nem volt türelmem.
- Árulók – suttogtam magam elé – anya könnyes szemekkel nézett rám, és megpróbált magához ölelni, de ellöktem a kezét.
- Pont te mondtad, hogy a család a legfontosabb. Mindig ezzel áltattál, és most mégis segítesz neki – böktem a fejemmel apám felé. – Te is elárultál, anya – mondtam a szemébe. Hangosan felzokogott, de nem törődtem vele. A haragom mindennél erősebb volt.
- Ti, mind árulók vagytok – köptem a szavakat a családom felé. – Gratulálj magadnak apám, sikerült végre megszabadulnod tőlem – a keserűség mardosta a belsőmet, és azt akartam, hogy ő is szenvedjen. Csak egy kicsit élje át, amit én.
- Végre jól látod a helyzetet, Aisha. Látni sem akarlak többé. Örülök, hogy ezzel letudom azt a gondot, ami már születésedkor felmerült – meg se tudtam szólalni, nem hogy visszavágni. Megfordultam és némán kiléptem az ajtón. Ezek után tényleg nincs értelme küzdenem a szeretetéért. És még én akartam jóban lenni vele. Én bolond.

Észre sem vettem, hogy máris sírok. – Hülye könnyek, maszatoltam el az arcomon, bánatom árulkodó nyomait. Nem tudtam hova mehetnék, de a palotában úgy éreztem, megfulladok. A kertbe menekültem a gondolataim elől.

Nem sokáig lehettem édes magányomban. Noah mindig megtalált, ha akartam, ha nem.
- Szia –szólított meg.
- Szia – vetettem oda neki, remélve hogy gyorsan odébbáll, szúrós modorom elől. Szokás szerint állta a sarat.
- Ami az ülésen történt, remélem nem vetted komolyan – próbált beszélgetést kezdeményezni.
- Noah, ne kezd te is – hárítottam, de nem hagyta magát. – Nem lesz semmi gond, mindenki lenyugszik és találunk értelmes megoldást.
- Jaj, Noah… te nem figyeltél apára? – kérdeztem élesen. – Itt nem lesz értelmes megoldás, csak a kikényszerített házasság – fejeztem be keserűen.

- Aisha, én nem ismerek rád. Kezdesz nagyon megváltozni, és rossz irányba. Mindent könnyen feladsz, régen nem ilyen voltál – tudtam, hogy ezzel csak fel akar piszkálni, de a fásultságom most túl erősnek bizonyult.
- Az már régen volt. A sok harc kikezdte és végül legyőzte azt a lányt, a régi énemet – motyogtam magam elé.
- Nem hiszem én azt – próbálkozott tovább. – Emlékszel mennyi csínytevést követtünk el apa ellen? – megvillantotta pajkos mosolyát, ami engem is mosolyra késztetett.
- Azért elég sok balhé végződhetett volna rosszul, ha apáék nem segítenek – szögeztem le. – Ez igaz, de kit érdekel? – hagyta rám. – Akkor és ott, elég félelmetes volt, de most már csak jót nevetünk rajtuk.
- A tigrisgörényes eseten a mai napig nem tudok nevetni – jegyeztem meg síri hangon. Láttam, hogy egy pillanatra ő is elkomorodik, de aztán újra felvidult a képe.

- Nincs baj húgi, én sosem foglak magadra hagyni – karolt át.
A minket körülölelő csend, jótékonyan hatott rám is. Hagytam, hogy a gondolataim visszavezessenek a múltba, amikor még gondtalan gyermekéveimet töltöttem.

- Ma hova megyünk Ais – kérdezte barátnőm Liiyah.

- Egy egészen jó kis helyet találtam – feleltem titokzatosan. Imádtam szervezkedni, és irányítani kis csapatunkat.

- Na de mégis hova? – csatlakozott Noah is. – Olyan türelmetlenek vagytok – nevettem morcos ábrázatukon. – Ha ennyire tudni akarjátok, ma egy barlangot fogunk felfedezni – mindezt olyan hangnemben jelentettem ki, mintha egyenesen a koronázásomra mennénk. A várt hatás félig elmaradt. Noah ugyan azonnal lelkesedett, de Liiyah már kevésbé pártolta az ötletet.

- Miért pont egy barlangba? A barlangokban sötét van és piszok – nyafogott.

- Jó, akkor te nem jössz, mi meg majd jól érezzük magunkat helyetted is – gonoszkodtam vele, mert tudtam, hogy akkor úgyis beadja a derekát.

- Rendben, veletek tartok. De alkonyatra érjünk vissza, különben gyanakodni kezdenek – egyezett bele.

- Hova mentek gyerekek? – kérdezte anyám, aki mindig a legváratlanabb pillanatokban tudott felbukkanni.

- Mi csak elmegyünk kirándulni – válaszoltam szemlesütve.

- És hova mentek kirándulni? Remélem nem egy veszélyes helyre?! – kíváncsiskodott tovább. – Dehogyis, csak a tengerpartra – vágtam rá azonnal.

- Akkor rendben. Érezzétek jól magatokat, de sötétedésre legyetek itthon – hangzott az anyai utasítás és mi felkerekedtünk.

- Ha kiderül, hogy hazudtál, nekünk annyi – vonta le a következtetést Liiyah. – Ugyan dehogy hazudtam – kontráztam rá. – Csak nem mondtam el a teljes igazságot – vigyorogtam éleselméjűségemen.

- A teljes igazságot? – értetlenkedett Noah? – Igen, azt – toppantottam egyet. – Tulajdonképpen a tengerpartra megyünk, mert a barlang is ott van – jót nevettem butus arckifejezésén.

A rövid séta, kitartó meneteléssé nőtte ki magát, ami Liiyahnak egyre kevésbé tetszett.

- Meddig megyünk még? – nyafogott folyton, amivel kezdett az idegeinkre menni. – Próbáltam higgadtan kezelni, de egy idő után már én sem bírtam tovább.

- Nem fognád be végre a szádat, Liiyah? A saját gondolataimat se hallom – kiabáltam le a fejét. Naná hogy elkezdett pityeregni. Noah egyből védelmébe vette.

- Lehetnél egy kicsit elnézőbb is vele, Ais – dorgált. Ilyenkor totál úgy viselkedett, mint anya. Mint aki meg akarja mutatni, hogy hogyan viselkedik a nagy testvér. Büszke lehet a fene nagy korkülönbségre, arra a tíz percre.

- Sajnálom Liiyah, nem akartam gorombáskodni veled – kértem tőle bocsánatot. – Tarts még ki egy kicsit, most már mindjárt oda érünk – ígértem neki.

Szótlanul folytattuk utunkat, és nem telt el negyed óra, mikor megpillantottuk a tengert.

- Na, ugye megmondtam – kiáltottam el magam. A barlang ott volt az orrunk előtt.

- Tudod, Ais ez nem túl bizalomgerjesztő – kezdett bele Liiyah, de letorkoltam. – Ne most hátráljatok meg, mikor ilyen közel a cél – bíztattam őket, de Liiyah tovább akadékoskodott, és Noáhn is láttam a bizonytalanságot.

- Csak kicsit bemegyünk és körülnézünk, aztán indulunk haza. Tényleg jó móka lesz – bizonygattam.

- De nagyon sötét van – mondta Liiyah félős hangon.

- És az kit zavar, amikor velünk van egy hatalmas tűzidomár – jelentettem ki büszkén. Noah értetlenül meredt rám, teljes képzavarban volt. – Igen, te vagy a hatalmas tűzidomár – bólintottam felé, hogy végre leessen neki a tantusz. Néha úgy érzem, hogy őt a sárkányok hozták.

- Gyerünk Noah, benned van minden reményünk – próbálkoztam egy hősies bíztatással. Pillanatokon belül ott lobogott a tenyerében az aprócska láng. Egyetlen fényforrás a föld belsejének sötétjében.

Reménykedtem benne, hogy felfedezünk egy izgalmas új helyet, esetleg állatokat. Vagy kincset találunk. De addig addig meneteltünk előre, amíg a csüggedés és a fáradtság engem is utolért.

- Ais, valami motoszkál a sötétben, hallom a lépteit – hallottam Liiyah félelemtől reszkető hangját közvetlen mögöttem. – Tudom, én is hallottam – suttogtam felé.

- Na, mi van lányok? Csak nem berezeltetek? – kacagott gyávaságunkon, Noah. – Kérlek, ne hangoskodj! - szinte már könyörögtem neki, de nem hallgatott rám. A zaj pedig egyre erősebb lett, ami azt jelentette, hogy már nagyon közel jártunk a forrásához.

Egy utolsó kanyart elhagyva, hírtelen elhallgatott. – Mi az Noah? Mi történt – csipogta Liiyah. De akkor végre mi is megpillantottuk a zaj forrását. Ami szemtől szemben állt Noáhval, és épp támadni készült.

A tűz fénye a támadóra hullott, és ha akartam se, tudtam volna rátapasztani időben a kezemet Liiyah szájára, hogy elfojtsam a sikolyát.

Hatalmas erős, nyúlánk izmos test. Foltos bunda és hatalmas karmok meg agyarak. A tigrisgörény támadni készült, majd olyan váratlanul csapott le Noáhra, hogy kiabálni se maradt ideje.

Karmos lábával megragadta és földre szögezte. Már nyitotta volna a pofáját, hogy leharapja Noah fejét, amikor váratlanul ellentámadásba kezdtem. Mozdulataim gyorsak és határozottak voltak. Az ismeretlen erő, amit irányítottam minden másnál különlegesebb volt. Nem lehetett megfogni, sem látni. De az ereje odébb taszította a ragadozót. Bár, a karmával mély vágást ejtett Noah mellkasán és lábán.

Arra nem volt idő, hogy végiggondoljam, hogy pontosan mit csináltam. Menekülnünk kellett mielőtt a szörny újra támadásba lendülne.

- Segíts, Liiyah! Ki kell vinnünk innen – kiáltottam rá a barátnőmre. Együttes erővel húztuk Noáht, aki ekkor már nagyon vérzett. Arra azonban nem számítottunk, hogy tigrisgörény nem egyedül tér vissza. Egy pillanat alatt elzárták az utat. Elöl is volt egy, meg a hátunk mögött is. Ekkora túlerővel szemben már nem vehettük fel a harcot. De amikor rápillantottam az ájult Noáhra és a félelemtől reszkető Liiyahra, valami elpattan bennem. A harag és a félelem olyan erőt adott, amilyet addig még sosem éreztem. Szinte felrobbant bennem a düh, lángolt az egész bensőm. És akkor a láng utat tört magának.

Felcsapott a barlang mennyezetéig, de mindenhol ott volt körülöttünk is. Szinte úgy viselkedett, mint egy élőlény. Egy hűséges barát, aki csak arra vár, hogy a segítségemre legyen. És most nagy szükségem volt rá. Szabadjára engedtem hát. A lélegezetem is elakadt, ahogy csodáltam a fenséges lényt, a tüzet. Tökéletesen engedelmeskedett nekem. Végre megértettem, hogy miért olyan fontos ez apámnak. Tényleg különleges érzés, ekkora hatalommal bírni.

A tigrisgörények hanyatt homlok menekültek a tűz elől. Így végre szabad utat kaptunk. Még utoljára megcsodáltam a tüzemet, aztán hagytam kihunyni.

- Ez meg mi a fene volt? – kérdezte döbbenten Liiyah. – Én sem tudom, csak úgy jött magától – vontam meg a vállam, mintha mi sem történt volna.

- De hiszen te tudsz tüzet idomítani – ámuldozott.

- Kérlek, ne beszélj erről senkinek… legalábbis egyelőre ne – kérleltem. – De miért titkolod? – értetlenkedett. – Most inkább igyekezzünk vissza a palotába, Noah percről percre rosszabbul néz ki – hárítottam, de perpill jogosan. - Persze, rohanjuk – kapott észbe ő is.

Ahogy kiértünk láttam, hogy Noah sebei sokkal súlyosabbak, mint gondoltam. Az inge már amúgy is el volt szakadva, azt levettem róla és kettétéptem, hogy átköthessem a vérző sebeket. Reménykedtem benne, hogy valameddig kitart.

Az út végtelen hosszúnak tűnt, és rettegve néztem Noáhra. Arra gondolni sem mertem, hogy mi lesz, ha nem éli túl.

Már bőven este volt, amikor végre megláttuk a város falait. Amint beértünk, segítségért kiáltoztunk. Azonnal ott termett pár katona, akik átvették Noáht, és felvitték a palotába. Csendben baktattam utánuk.

Féltem.

Féltettem Noát, de magam miatt is féltem. Tudtam, hogy ezért nem dicséretet fogok kapni.

Amint beléptem a főkapun, azonnal meghallottam apám hangját. Az én nevemet kiabálta. Elindultam a hang után. Reszkettem a félelemtől.

A nagyteremben voltak mind. Anya Noah sebeit gyógyította. Az arca feszült volt a koncentrálástól. Noah nagyon sápadt volt, túlságosan is. Ellenben apám arca, vöröslött a dühtől. Ahogy megpillantott, odarohant hozzám és a grabancomnál fogva megrázott.

- Mi a fenét csináltál? Hol sérült meg a bátyád? Válaszolj azonnal! – förmedt rám. De én hiába próbáltam beszélni, kitört belőlem a zokogás. Szinte fuldoklottam a saját könnyeimtől.

- Apa, én annyira sajnálom… nem akartam, hogy ez történjen… - nyöszörögtem, de durván félbeszakított. – Ha nem akartad volna, akkor nem történik meg – vetette oda kegyetlenül.

- Nézd meg a testvéredet, súlyosan megsérült. Talán azt akartad, hogy meghaljon? – tette fel a legszörnyűbb kérdést.

- Hogy feltételezhetsz rólam ilyet? – kérdeztem élesen. – Nagyon szeretem Noáht, sose tudnám bántani, vagy rosszat kívánni neki – mentegetőztem. De minden hiába. Ha apámban volt is némi szeretet irántam, az akkor és ott, végleg megszűnt.

Azóta is csak marjuk egymást.

- Merre járnak a gondolataid húgi? – tudakolta Noah. Hírtelen azt sem tudtam hol vagyok, de a hangja ráébresztett a szörnyű valóságra.

- El kell innen mennem, Noah – mondtam ki azokat a szavakat, amiket reméltem, hogy sosem kell majd kimondanom. – Hova mehetnél? – kérdezte óvatosan.

- Nem tudom. Bárhol jobb lenne, mint itt – feleltem. – De segítened kell – nem szólt semmit, csak rábólintott.

- Rendben, viszont jobb lesz, ha azonnal indulsz – figyelmeztetett. Megölelt. Éreztem, hogy nehezebben veszem a levegőt, a szemem pedig szúrni kezdett. Még soha egy napot nem voltunk távol egymástól.

- Húsz percen belül találkozzunk a keleti kapunál, addigra összeszedem azt a pár holmit, amit magammal akarok vinni – mondtam neki, miközben kibontakoztam az öleléséből.

Letöltések!

2010-08-31T15:51:00.000-07:00

Amint látjátok, hoztam egy kis segédanyagot a törihez :)

A legfelső képre kattintva, le tudjátok tölteni az egész sorozatot. A minőség nagyon jó az első két évadban, de a harmadik évad kicsit zajos :S
Alatta a mesében felcsendülő zenéket találjátok. Levadásztam a youtuberól és rarba csomagoltam, hogy egy helyen legyen.
Végül a filmzenei albumot is letölthetitek. Ez is rarban van.

Tudom, így még hiányos a történet.. a filmet viszont egyelőre hanyagolom. Sajnos csak egy kalóz verzió van, ami szinkronos. A film felétől kezdve nézhetetlen. A kép fele eltűnik. Ha valaki tölteni akar, inkább feliratosat keressen, külföldi oldalról. Mert mindenhol ezt a verziót fogja találni :(
Amint lesz jobb verzió, azt is elérhetővé teszem. :)

A következő fejezet remélhetőleg még a héten elkészül. Sajnos vagy nem sajnos, de újra itt a suli. Húzós évem lesz, de mindenképpen írom tovább a törit :)

Új fejezet! :)

2010-08-23T09:11:00.000-07:00

Sziasztok!

Végre felkerült az új fejezet. Tudom nagyon sokat húztam az időt, és nem is akarok mentegetőzni. Csakis tisztán lustaság volt. Közben elkezdtem egy hasonló törit is írni. Nem tudom mennyire fogok azzal haladni, de szeretném majd azt is felrakni ide :)

köszönöm a lelkes kommentelést Klaudyának :) puszi neki (L)

Mesél a múlt 1. rész, Katara szemszöge

2010-08-23T09:01:00.000-07:00

- Koncentrálj Aisha! – kaptam az ívet nagyapámtól. Dühösen felmordultam és elfordultam tőle. - Ma nem megy ez nekem – mérgesen beletúrtam a homokba.

- Megint apáddal veszekedtél? – kérdezett rá, minden kertelés nélkül. – Naná, ki mással – fortyogtam magamban. – Vele mást sem lehet csinálni, csak veszekedni – úgy fújtattam, mint egy sárkány.

- Jól ismerem az unokaöcsém nehéz természetét, de..
- Ne kezd megint! – vágtam közbe. - Nem érdekel, hogy mennyire volt rossz a gyerekkora. Vedd észre, hogy pont ugyanazt csinálja velem, amit az apja tett vele. És kicsit sem bánja.. – hangom elcsuklott a sírástól.

– Tudod, hogy mindent megtettem, hogy közelebb kerüljek hozzá, de semmi változás. Legalább engedne el, hogy a magam útját járhassam, de még az sem – keseregtem tovább. - Az a legnagyobb bajotok, hogy a természetetek nagyon egyforma. Jobban hasonlítasz rá, mint gondolnád – felnéztem mosolygó arcába. Elég zavaros volt az egész. Apa és én hasonlítunk egymásra. Na, nekem ez új.

- Nehezen hiszed el, amit mondtam, ugye? – imádtam benne, hogy bármikor simán kitalálta a gondolataimat.
– Zuko nem volt mindig ilyen. Elég vad ifjú volt, aki sokáig kereste a helyét a világban. Kitaszított herceg lévén, erre igen sok ideje maradt – merengett tovább. – De, anyád nagy hatással volt rá. Az ő jelenléte új célt adott Zukónak – folytatta.
- Jó, hogy említed anyát. Megígértem neki, hogy beszélgetünk ma. Kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne mondani – hárítottam nagyapámat.

– Szerintem csak meg akarsz lógni, a gyakorlás elől – vetette oda, de mielőtt visszavághattam volna, rám kacsintott. Tudtam, hogy csak ugrat. Tiszteletből meghajoltam előtte, majd hagytam, hogy elmerüljön a tea készítés örömeiben.

A palota szokatlanul csendes és kihalt volt. Akkor még nem tudtam, hogy ezt Zuko rendezte így. Nyugalmat akart, amíg meg nem szokom az új környezetet. De változatlanul nem vettem róla tudomást. Inkább csak a félelmemet akartam leplezni. Bárhová is néztem, mindenhol őröket látottam. Kétségem sem volt, hogy szívesen a nyomomba erednének, egy nem túl baráti beszélgetésre.

- Megmutatom a szobádat – kezdeményezett beszélgetést Zuko. Már nagyon unta a némaságot, és kezdett dühös is lenni. Nem ehhez volt hozzászokva. Ő a mindig mosolygott és vidám Katarát szerette. Aki bármikor belevetette magát a harcba. Most pedig rám se lehetett ismerni. Csak néztem ki a fejemből. Mint egy élőhalott.

- Utána vacsorázhatunk is – próbálkozott tovább. – Nem hiszem, hogy lenne étvágyam.. sőt, egyenesen felfordul tőled a gyomrom – dühösen Zukora meredtem. Vártam, hogy reagáljon, esetleg megüssön. De semmi.
- Hiába.. átlátok rajtad. Tudom, hogy a haragomra pályázol, de most nem fogsz célt érni – apró csókot lehelt az ajkaimra és bevezetett egy gazdagon díszített szobába.

- Ez lesz az új lakhelyed.. pontosítok, lakhelyünk – Rémülten néztem, ahogy becsukódik az ajtó. Tényleg itt a játszma vége. Most már hiába is várnék segítséget. A maradék reményem is szertefoszlott. Engedelmesen tűrtem, hogy Zuko levetkőztessen, és az ágyra fektessen. Végig mozdulatlanul és néma csendben feküdtem. A plafonra meredtem, de közben nagyon messze jártam. Legalább lélekben el akartam szakadni erről a borzalmas helytől.

- Kicsit elkapkodtam a dolgokat, remélem, hogy nem okoztam fájdalmat – ölelt magához. – Nemsokára összeházasodunk és gyermekeink születnek. Igazi család leszünk – álmodozott tovább Zuko. – Te mit gondolsz erről? Miért nem mondasz semmit se? – kérdezett, miközben a hajammal játszott.
- Téged úgysem érdekel, hogy én mit akarok, különben nem tartanál itt – suttogtam. – Már hogyne érdekelne?! – támadt rám dühösen. – Ha nem vennélek komolyan, már nem élnél. Vagy azt szeretnéd? Menni akarsz a testvéred és a barátaid után?! – mivel nem kapott választ, jó erősen megrázta a vállamat. – Most miért nem járatod a szádat? Régen annyit tudtál prédikálni a család fontosságáról. Most viszont csak hallgatsz. Pedig örülnöd kéne, hogy valaki végre komolyan vesz, és törődik veled. Tudod, a halottakat senki sem támaszthatja fel..

- Elég! Hagyd abba! Meddig akarsz még kínozni? Nem volt még elég? Mindenkit elvettél tőlem, és magadhoz láncoltál. Mit akarsz még? – sírtam el magam.
- Tudod, mit szeretnék? De úgy igazán? – Hogy engem is úgy szeress, mint Őt. Ne csak megtűrj, hanem szeress, kívánj! – Zuko egész testében remegett a dühtől. – Te is tudod, hogy ez lehetetlen – motyogtam, de abban a pillanatban a fejem hátracsuklott a pofontól, amit kaptam.

- Nincs lehetetlen, csak tehetetlen! – tajtékzott Zuko, és a torkomnál fogva megragadott. – Nem érdekel, hogy meddig tart, és hogy mennyire fogsz szenvedni, de szeretni és tisztelni fogsz. Én nem foglak megölni, de azt sem hagyom, hogy elszökj. Nem, mint ha lenne hová menned – tette az i-re a pontot. – Neked is könnyebb lenne, ha nem ellenkeznél és hagynád, hogy szeresselek. Kezdetnek ez is elég lesz – ölelt magához. – Szeretném újra látni a mosolyodat – újjajival végigsimította az ajkaimat.
Majd újra megkóstolta őket miközben hagyta, hogy a vágy újból fellángoljon benne.

                                                                                     *

- Hogy bírtad ezt ki, mama? – néztem rá, szomorú arcára. – Nem volt könnyű, főleg az elején nem. De aztán jöttetek ti, és ez mindent megváltoztatott – ajkain mosoly bujkált. – Ezt nem értem, hogy tudtál minket szeretettel nevelni, ha közben gyűlölted apát? – értetlenkedtem. – Majd rájössz kislányom, hogy ha édesanya leszel, minden megváltozik – a rejtélyes megfogalmazásokkal az őrületbe lehetne kergetni, de nem tettem szóvá.

- Mesélsz arról az időről? – kértem. Nem szólt egy szót sem, csak némán bólintott. Arcán gondterhelt kifejezés ült, ahogy belekezdett.

                                                                                     *

- Nehezen szoktam meg az új „otthonomat”. Itt minden tökéletes ellentétben állt a vízidomárok világával. Sokkal melegebb és párásabb volt az éghajlat. De az volt a legrosszabb, hogy szinte egy pillanatnyi magányom se lehetett. Ha nem Zukóval kellett töltenem az időt, akkor az udvarhölgyekkel és egyéb talpnyalókkal.

De mégis gyakran éreztem magamat magányosnak, ami rettenetes volt. Akármennyire is próbáltam elkerülni, mégis egyre közelebb kerültem Zukóhoz. Próbáltam mentségeket találni. Csak unatkozom, és ő legalább meghallgat. Persze a fele sem volt igaz. Küzdöttem az érzéseim ellen.
Nem volt még tisztán szerelem, de kötődtem hozzá. Ha nem volt velem, hiányzott. Előtte persze, sosem mutattam ki. Még csak az kellett volna, hogy elbízza magát. Próbált ajándékokkal kedveskedni, de én felöltöttem a jégkirálynő álarcát. Aminek a legkevésbé sem örült, de választása nem lévén, beletörődött és csendben tovább próbálkozott.

Aztán minden megváltozott.

Még mindig háború dúlt, de már nagyon a vége felé járt. Még így is rengeteg szabad szellemű ember élt a föld királyságában. Érthető módon őket, el kellett hallgattatni. Zuko is ott akart lenni, sosem hagyott volna ki egy csatát sem. Én viszont nem örültem ennek. Még magamnak is alig mertem bevallani, de féltettem. Folyton attól rettegtem, hogy nem jön haza.

És a baj nem is váratott sokáig magára.

A katonái hozták. Eszméletlen volt, a testét vérző sebek borították. Engem sokkal inkább a mellkasán lévő seb aggasztott. Vastagon át volt kötve, de a vér így is átszivárgott rajta.

- Vigyék be a palotába, és hozzanak friss kötszereket és vizet! – adtam ki a parancsot, miközben igyekeztem lépést tartani velük.

Egy asztalra fektették, és leszedték róla a kötést. Elszörnyedtem a látványtól. Bárki is volt a támadója, nagyon jó munkát végzett. Pont azt a részt kapta el, ami már amúgy is sérült volt. Pont ott, ahol Azula villáma megsebezte.
Nagyon rossz állapotban volt, nem sok ideje lehetett hátra. Ide az én erőm is kevésnek bizonyult. Csak annyit tehettem, hogy a véridomítást felhasználva megakadályoztam, hogy még több vér hagyja el a testét. De ez csak átmeneti megoldás. Csak pár órát nyerhetek vele, mert amint a hold eltűnik az égről az erőm semmivé lesz, és Zuko meghal.

El kell vinnem az északi víztörzshöz, a szellemoázis vize talán megmentheti. Határoztam el magam.

- Most azonnal indulunk! – szóltam rá a katonákra. – De mégis hová? – kérdezte Shinu ezredes. – Az északi víztörzsbe –vágtam rá gondolkodás nélkül. – Ott nagyobb veszélyben lesz, mint amilyenben most van – ellenkezett, de nekem elfogyott a türelmem. – Nem érdekelnek a félelmei, ezredes.. vagy elfogadja a döntésemet, vagy maga itt marad – elfordultam tőle, jelezve hogy nem kívánok tovább vitatkozni.

- Indulás – adta ki a parancsot, és az emberei nyomban cselekedtek. Nem szívesen parancsolgattam másoknak, de most vészhelyzet volt, és amúgy se akartak másból érteni.

- Ha jól saccoltam, éjfélre oda is fogunk érni – közöltem a hajó parancsnokával. – Az teljes mértékben lehetetlen – értetlenkedett, de nem figyeltem rá. – Csak annyit várok, hogy teljes gőzzel menjünk, a többi az én dolgom – vettem át az irányítást. Igaza volt Sokkának, tényleg szerettem irányítani. Elmorzsoltam egy könnycseppet, mikor eszembe jutottak Sokka csípős viccei. Nagyon hiányzott a bátyus. Megráztam a fejemet. Most Zukóval kell törődnöm, az emlékek megvárnak.

Az óceán vize vadul háborgott, de ez engem cseppet sem zavart. Sőt, még jól is jött. Irányítás alá vontam a végtelen vízmezőt, ami szinte repítette a hajót.
Az emberek csöndben beszélgettek a háttérben, nem foglalkoztam velük. Tudtam, hogy rólam folyik a susmus. Sokáig azt hittem, hogy Zuko miatt annyira tartózkodóak, de ez nem fedte teljesen a valóságot.

Tartottak tőlem. Látták, hogy mire képes egy dühös vízidomár, de olyan embert még sosem láttak, aki képes másokat is irányítani. Mintha kötélen rángatná őket, és ez ellen nem tudtak védekezni. Régen talán zavart volna, hogy így éreznek irántam. De mára minden megváltozott. Alkalmazkodtam az új életemhez, nekem is változnom kellett. Már nem voltam egy szerencsétlen kislány. Vadul védtem az igazamat.
Csak Zukóval szemben voltam védtelen. Elgyengültem, ha szembe kerültem vele.

A távolban fényeket láttam pislákolni, végre megérkeztünk. Feltámadt bennem a remény, ami azonnal eloszlott, amint Zuko természetellenesen sápadt arcára néztem. Talán túl késő, és nem fog használni a gyógymód. De meg kellett próbálnom. Makacsoltam meg magam.

Az itt élő emberek nem szóltak egy szót sem. Leigázott népként örültek, hogy még élhetnek. A csalódás kiült az arcukra, amint megpillantottak. Nem akartak hinni a szóbeszédnek, velem kapcsolatban. De most hogy saját szemükkel látták, hogy igazak a pletykák, nem maradt más számukra, csak a gyász. Ha egy vízidomár, méghozzá a halott avatár egyik legjobb barátja lepaktál az áruló herceggel, számukra tényleg nincs jövő. Végleg magukra maradtak, és csak a tűz népének jóindulatában bízhatnak.

- Segítségért jöttünk, méghozzá a szellemoázishoz – ismertettem jöttünk célját, egy fiatal vezetővel. – Azt tesznek, amit akarnak. Nem fogunk ellenállni – mondta lehorgasztott fejjel. Nem tetszett a viselkedése, de perpill kisebb gondom is nagyobb volt annál, mint sem hogy a jó modorról oktassam.

- Hozzátok, és legyetek résen – adtam ki az utasítást Shinu ezredes embereinek. Egy pillanatra elöntött a szégyen. Már sokkal jobban bízom a tűz népének seregében, mint saját rokonaimban. A városban egy pisszenést se lehetett hallani, de mindenki az utcán volt. A feszültség nőttön nőtt. Egészen addig nem tudtam megnyugodni, amíg el nem értük a barlangot. A nyugalomra nagy szükségem volt. Nagyon kellett összpontosítanom, ha meg akartam menteni Zuko életét.

A katonák lerakták a tó partjára, majd várakozóan néztek rám.
- Köszönöm, de most menjetek ki, és őrizzétek a bejáratot – kértem őket, majd letérdeltem Zuko mellé. Eltávolítottam a kötést, és erősen összpontosítottam a feladatra. A víz hűvös érintése megnyugtató volt. Örömmel konstatáltam, hogy mindenre tökéletesen emlékszem a gyógyítással kapcsolatban.
Kékes színű fény töltötte be a barlangot, miközben a víz lágyan simogatta a sebet. Zuko arcát néztem, mert a változás ott volt a legszámottevőbb. Az elgyötört, sápadt arc, kisimult. Halk sóhaj hagyta el ajkait, miközben óvatosan megsimogatta az arcomat. Kinyitotta a szemét, és tekintetünk azonnal egybefonódott.

- Köszönöm, Katara – suttogta halkan. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Mióta együtt vagyunk, még sosem kezdeményeztem én, de már nem tudtam tovább tagadni a valóságot.
- Szeretlek – mosolyogtam bele, a csókunkba. Szorosan öleltem, nem akartam többé elengedni. Kéz a kézben hagytuk el a barlangot. A katonák örömujjongása térített magamhoz a bódulatból.

Tudtam, hogy most már minden rendben lesz.

                                                                                   *

Csodálkozva meredtem anyámra. Régóta figyeltem őket, de nekem még sosem tűnt fel, hogy ennyire szoros kapcsolat van közöttük. De boldog voltam, hogy anyát is boldognak látom.

( Zenei aláfestés a végéhez )

2; Rémálmok

2010-08-11T08:34:00.000-07:00

Egész eddigi életem harcokból állt. Harcoltam minden és mindenki ellen.

Már egészen kiskoromban szembesültem a szomorú ténnyel, hogy apám számára nem is létezem. Én voltam a család feketebáránya, apám szégyene. Aisha, a tűz népének hercegnője, aki nem képes a tűz idomítására..

Ennek ellenére mindent elkövettem, hogy a figyelem középpontjába kerüljek. Ami valljuk be, sikerült is. Nem telt el úgy nap, hogy ne követtem volna el valamit, amivel leginkább apámat bosszantottam. Senki sem állíthatott meg, és nem volt olyan csíny, amit ne mertem volna elkövetni.

2; Rémálmok

- Nem küzdhetsz ellenem. Gyenge kis féreg vagy, akit azonnal eltaposok – vicsorgott felém az árny. Próbáltam menekülni, de mindenhol zsákutcába futottam. Ő egyre közelebb jött.
- Meglepetésem van számodra gyermekem – a fal egy sötét zugába mutatott, én pedig követtem a tekintetemmel. Három ember feküdt ott. Hideg kiterítette testük láttán utolért a felismerés.
A szüleim, és a testvérem halottak.. eszelős sikoltozásba kezdtem, majd a földre hullottam. Már mellettem állt. Arcát csukja fedte, de a szeméből áradó vad gyűlölet halálra rémisztett.

- Anya, apa, Noah.. – patakzottak a könnyeim. – Csak ketten maradtunk, Aisha. Köztünk dől el, hogy ki lesz a világ utolsó ura – suttogta, miközben elborították a lángok.

Kapkodva szedtem a levegőt. Körülnéztem, de az árny sehol. A szobámban voltam. Hajnalodott odakint, ez kicsit megnyugtatott. Szemét rémálmok. Folyton kínoznak. És mindig ugyanaz. Vajon ki lehet az a titokzatos árny? Legalább egyszer mutatná az arcát. Füstölögtem tovább magamban.
Ha már felébredtem, akár meg is nézhetném a napfelkeltét. Határoztam el magam. Gyorsan felöltöztem, a hajamat is rendbe szedtem. A folyosó kongott az ürességtől. Na, nem mintha hiányoztak volna az őrök. Így sokkal nyugisabb nekem. Senki sem nyaggat.

Persze a legszebb kilátás érdekében apáék lakosztálya mellett kell elhaladnom. Szívás. Régebben bosszantott, hogy olyan távolra rakták a szobámat. Viszont hamar rájöttem, hogy ez előnyökkel is jár. Noah milliószor kapott már fejmosást a késői kimaradozásért, én viszont szinte mindig megúsztam. Bár tegnap éjjel, az én ablakomon mászott be. Azt hittem leütöm, amiért rám hozta a frászt. De gyorsan elslisszolt, mielőtt lebukott volna. Most meg kihorkolja az embert a világból. Jó, ha délben előkerül.

Megszaporáztam a lépteimet, hogy ne késsem le a reggeli szertartásomat. Mire a nap sugarai átbuktak a hegyek felett, már felvettem a kezdő állást. A mozdulataim gyorsak voltak. A tűz lángját próbáltam utánozni. Az erő átjárta a testemet. De semmi sem történt. Hiába a sok gyakorlás és tanulás. Képtelen vagyok arra, hogy akár egy szikrát is fakasszak. Gondolataimat taps zavarta fel. Elöntött a szégyen és harag.

- Jól haladsz, még pár év és beraklak a seregembe – már a gúnyolódó hangjától a falra tudtam volna mászni. Folyton engem csesztet.
- Mi lenne, ha máshol rontanád a levegőt Aisha? Az ugrabugrálásod zavar a meditálásban. – Kibontott hosszú fekete hajába belekapott a hajnali szellő, ahogy a felkelő nap felé fordult. Hiába, egyre inkább kezd hasonlítani az apjára. Ha fel akarom húzni, mindig ezzel ugratom.
– Már itt sem vagyok.. – távozóban még oda vetettem neki, hogy remélem ma esős idő lesz, de válaszra sem méltatott. Dühösen végigtrappoltam a folyosón, és bezárkóztam a szobámba. Mindennek elmondtam apát. Ilyenkor nagyon tudom utálni. Régen sokat gürcöltem, hogy velem is törődjön. Ma már inkább elkerülöm. De mivel az apám, ez szinte lehetetlen.

Később,

- Mi bánt kislányom? – kérdezte anya, miközben a teát töltötte csészékbe. Abban a pillanatban belépett apám, és nekem az étvágyam is elment. Gyilkos tekintettel méregettem. Anya csak fáradtam felsóhajtott – áh, már értem.
- Aisha! – szólított meg apa. Próbáltam lenyelni a keserűségemet. – Igen? – kérdeztem vissza tettetett ártatlansággal.
- Ha megkérhetlek, ezentúl máshol napfürdőzz reggelente. Ott szoktam meditálni, és a te esetedben amúgy se lenne sok értelme próbálkozni. – Na, eddig bírtam tovább. Felugrottam az asztaltól, hogy ismét megfutamodjak. De apa megállított.

- Nem lehetsz ennyire szemtelen és gyáva hogy végig se hallgass – förmedt rám. De én felvettem a labdát, sőt vissza is küldtem neki. – Csak úgy viselkedem veled, ahogy megérdemled! Ahelyett hogy engem piszkálsz, menj és gyújts fel pár falut.. úgyis csak ahhoz értesz! – Az utolsó pár szót már ordítottam. Apám keze hangosan csattant az arcomon. A földön kötöttem ki. Könnyes szemmel bámultam magam elé. Tudtam, hogy ezúttal túl messzire mentem.
- Elég volt Zuko! – anya ingerült hangja betöltötte az ebédlőt, és egy pillanat alatt mellettem termett. Finoman megfogta a kezemet és felhúzott a földről.

- Most menj és mosd meg az arcod! Később majd beszélünk – kedves hangja mindig gyógyír volt a lelkemnek, az apával való csatározások után. Kibontakoztam az öleléséből és mindenre elszánt arccal, visszavonultam a szobámba, hogy átöltözzek a gyakorláshoz. Az ajtóból visszafordulva még pont láttam, ahogy apám hátat fordít anyámnak. Ha tudtam volna, lyukat égetek a hátába a tekintetemmel. Reménykedtem, hogy nagyapa már felkelt.

Igazából nem a nagyapám, de mivel az igazi meghalt, ő örömmel vette át a szerepet. Apát is tanította, és most engem próbál a helyes útra terelni. Ha elkapjuk a haragomat, talán végre elő tudnánk csalogatni a rejtett tehetségemet. Nagyapa legalábbis így szokta hívni. Ő mindig váltig állítja, hogy képes lennék tüzet idomítani, de a képességem még valamiért várat magára. Apa persze csak nevet az egészen. Szerinte öreg nagybátyjának már nincs ki mind a négy kereke. Remélem, hogy mégis ő téved. Ha menne az idomítás, talán apám is jobb szívvel fogadna. Mosolyra húzódott a szám. Hülyeségeket gondolok, apámnak nincs is szíve.

Egy kis köztes szösszenet :)

2010-08-11T07:51:00.000-07:00

Gondoltam írok ide valami ilyesmit is :) Nem akarom nagyon húzni az időt, tudom hogy inkább az új fejezetre vagytok kíváncsiak, ami nemsokára felkerül :)

Csak meg akartam köszönni a támogatást! Nagyon jól esett! A bíztatás átlendít a holtidőszakokon, és örömmel tölt el :)

Remélem senki sem fog megharagudni, de a következő fejezetet Crystalnak ajánlom :)
Köszönöm kedves szavaidat!

Ha nincs ellenetekre, fogok berakni pár képet a szereplőkről. Ha kapcsolódik a fejezethez, és jónak tűnik, akkor majd a fejezet alá belinkelem. Aztán majd a kommentben leírhatjátok hogy eltaláltam, vagy sem :D

És végül,
az oldal kezdi elnyerni végleges formáját.. már amennyire nálam van ilyen :D Lesznek még képek, de az egyik jelentős szereplőről csak a vége felé fogok felrakni, nem akarom lelőni a poént :D Vagy majd ahogy alakul :)

na megyek, még átnézem a második fejezetet.. :)

puszi
Aisha

A tűz Avatarja

2010-08-07T04:02:00.000-07:00

Víz, föld, tűz, levegő.
A négy elem népei békében éltek egymással, míg a tűz népe háborút nem indított a másik három ellen. Az elnyomottak csak az avatarra számíthattak. Ő az a személy, aki mind a négy elemet képes irányítani.
A háborúnak azonban vége. Az avatar halott. A régi barátságok felbomlottak. Nem maradt más, csak a tűz és a pusztítás.
De az örök körforgás nem szakadhat meg. Az avatarnak léteznie kell, az egyensúly érdekében. Ő Aisha, a tűz népének hercegnője.

1; Halál a jégmezőn

A világnak vége. A hold vörös fénnyel vonta be az eget. Ez is csak egy apró jel volt. Mind tudtuk, hogy eljön ez a nap..

De nem szabadott volna így történnie. Az árulás mindenhol borzalmas, de barátok között még sokkal rosszabb.

Zuko herceg önelégült mosollyal az arcán, nézte barátai döbbent, vádló tekintetét. Élvezte, ha a figyelem középpontjában lehet. Most már senki se állhat az útjába.
Az apja halott, a húga halott. És ő a trón örököse. Már csak a megfelelő királynőről kellett gondoskodnia. Vagy talán mégsem.. ádáz arckifejezéssel nézte a felé rohanó lányt.

- Hogy tehetted ezt Zuko? Aang a barátod volt, megmentette az életedet és te elvetted az övét?! – sírta el magát.
- Felesleges siránkoznod kedvesem, ami történt megtörtént. Jobb lesz, ha elfelejted a múltat, és a jövőre koncentrálsz.. a mi közös jövőnkre – Katara még sírni is elfelejtett döbbenetében. Miközben a harag egyre inkább elhatalmasodott benne, képtelen volt uralkodni magán. Ölni akart. El akarta pusztítani Zukot. De a vízidomítás még mindig nem ment neki tökéletesen. Az meg főleg nem segített a helyzeten hogy már a saját lábán is csak nehézkesen állt meg.

Csak épp hogy meglegyintette a kezét, az máris Zukoéban landolt. Ő nevetve húzta magához a tiltakozó lányt.
- Az enyém vagy Katara, hiába tiltakozol – szorosan tartotta, miközben végigcsókolta nyakát. Ez volt az a pont, amit már Sokka sem bírt elviselni. Kitört az őrök közül, és rárontott Zukora.

A meglepett herceg egy pillanat alatt a földön találta magát. Sokka ütötte ahol csak érte. Nem volt semmije, csak az elkeseredése. Ő ígéretet tett. Nem szegheti meg.
Zuko felrepedt szájából ömlött a vér, az agyát pedig elöntötte a vörös köd.. vele senki sem szórakozhat. Úgy taszította arrébb Sokkát, mintha csak egy tollpihe lenne. Mindent elborítottak a lángok. Sokka a tűz fogja lett. Az egyetlen elem ami sosem volt a szíve csücske. Nem tudta irányítani az elemeket, de jó harcos volt. Most mégis vesztésre állt. Katara szemébe nézett, tudta hogy mindennek vége.

Sosem volt képes elviselni, ha a húga sírt. Bármit megtett volna, csak hogy boldogabbnak lássa. És most magára hagyja. Nem a közelgő haláltól félt. Csak csalódott volt. Önmagában csalódott.
A tűz végigterjedt a testén, a fájdalom elviselhetetlen volt. Már csak halványan derengett neki, hogy nincs egyedül. Katara lekuporodott mellé, és próbálta menteni a menthetőt. A tűzet ugyan eloltotta, de a súlyos égési sebekkel nem tudott mit kezdeni. Megfogta bátyja kezét, a fejét a mellkasára hajtotta és utat engedett a könnyeinek.

- Ne sírj Katara. Nem lesz semmi gond – hangja olyan gyenge volt, mint az első tavaszi napsütés – Miért tetted ezt? – Katara hangja elcsuklott a sírástól.
- Mert rajtad kívül már senkim sincs. És ígéretet tettem apánknak, hogy bármi áron megvédelek – miközben beszélt, egyre erősebben fuldoklott. – Kérlek, ne hagyj itt.. – könyörgött Katara. Sokka halványan elmosolyodott. – Neked nincs mitől tartanod húgom. Csak sose felejtsd el, hogy hová tartozol igazán.. A vízidomítás adományát még ez a féreg sem veheti el tőled.. – vér folyt ki a száján, köhögött. A tekintete a lány arcát kereste, de már nem láthatta többé.

Halott volt.

Katara képtelen volt elmozdulni mellőle. De amikor Zuko felhúzta a földről, nem ellenkezett. Már nem akart harcolni. Egyedül maradt. Majd elindult Zuko után.
Csendben figyelte az óceánt. A végtelen víztükör mindig is vonzotta, de soha nem akart olyan messzire keveredni, hogy ne találjon haza.. Visszatérhet még valaha? Lesz még hová visszatérnie?..
Gondolatait egy kellemetlen hang zavarta meg.

- Jobb lenne ha bejönnél a kabinomba, itt csak megfázol – Katara nem válaszolt, még csak rá sem nézett Zukora. Összerezzent amikor megérezte a dereka köré kulcsolódó karokat. – Ne félj, hamarosan magunk mögött hagyjuk ezt a rémes vidéket. Végre elfoglalom az engem megillető helyet, te pedig a királynőm leszel – maga felé fordította Katarát és megcsókolta. Ajkai mohón falták a másikét. Most is követelődző volt, mint mindig. Bármi áron is, de elérte célját.

Katara tehetetlenül tűrte. Egyre csak Sokka szavai jártak a fejében. De máris úgy érezte, hogy elveszett. Fogoly lett. És még akkor sem szabadulhatott volna, ha Zuko önként elengedi. A szíve jéggé fagyott a bánattól. A családja és a barátai meghaltak. A magány fekete gödrében ragadt, és a kiutat csak a mellette álló férfitól remélhette. Akit gyűlölt..

Ez lesz az első ilyen törim. Kicsit izgulok :) De remélem hogy tetszeni fog nektek. Írjatok kritikát, én pedig megpróbálok gyakran frissíteni :)